Tanfolyamválasztó

Legjobb tanfolyam - Legolcsóbb Képzés


A latin nyelv kötelező oktatását akarják bevezetni...

Sajnálatosan tapasztaljuk, hogy kissé csapongó ötletelést mutat az Oktatási Kabinet nyelvi startágiája az utóbbi hetekben. A sokat kritizált és szélesebb körben lefolytatott szakmai konzultáció nélkül bevezetni kívánt intézkedésekre az tette fel a koronát, hogy immár latinoktatást is kötelezővé tennék a nyolcosztályos gimnáziumokban az oktatási államtitkárság, mindezt az eddigi német mellett az angol nyelv oktatásának háttérbe szorításával.

 

 

Ez a változtatás több mint száz középiskolát és több ezer diákot érintene. Az már most biztos, hogy az ötödik és hatodik évfolyamban bevezetik a „latin örökségünk” nevű tantárgyat, hetediktől pedig elkezdődik a latin nyelv oktatása. A kerettanterv kidolgozói szerint a latin "megalapozza a közjóra, a nemzeti és társadalmi összetartozásra való törekvést".

 

A középiskolai latin ráadásul ahhoz képest is más lesz, mint amit az egyetemen tanítanak: nem csupán nyelvi képzés, hanem megismertet a latin kultúrával, művelődéssel, mitológiával, emiatt főképpen a mostanában sokat kárhoztatott és számos krizizáló által "feleslegesnek" bélyegzett humán tagozatokon van értelme oktatni. A latin nyelv ráadásul csak néhány egyetemi szakon kötelező: a jogász- és az orvostanhallgatóknak ismerniük kell a latin szaknyelvet, egy rövid, két féléves latinkurzus a történelem szakon is a tanmenet része, ahogy a klasszika-filológusoknak, a szabad bölcsészet és művészettörténet szakosoknak is ismerniük kell a nyelvet. A latin második idegen nyelvként választható a neolatin nyelvi szakokon, de felvehetik az esztétika-, filozófia- és magyarszakosok is.

 

Azt, hogy a latin nyelv tanulása nem örvend nagy népszerűségnek a mai fiatalság körében, kellően illusztrálja a tény, hogy a latintanítás évek óta visszaszorulóban van a közoktatásban, leginkább az egyházi gimnáziumokra jellemző, hogy latint is oktatnak. A nyelvvizsgázók száma is évről évre csökken: míg 2007-ben 583-an, 2012-ben már csak 187-en vizsgáztak latinból – igaz, még így megelőzve például a románt, a portugált, a lengyelt vagy a kínait.

 

Emiatt kérdés, lesz-e elég tanár az oktatási államtitkárság nyelvstratégiájának végrehajtására: összesen 104 nyolc évfolyamos gimnázium működik, ezzel szemben mindössze 175 középiskolai és két általános iskolai latintanár dolgozik az országban, egy részük négyosztályos, illetve egyházi gimnáziumban.

 

Azt a stratégia szerzői is elismerik, hogy „a közoktatásban jelenleg dolgozó nyelvtanárok létszáma nem teszi lehetővé, hogy a másodikként választható idegen nyelv teljes választékát biztosítani tudja minden iskola. Szerintük azonban a helyzet hosszú távon változni fog a tanárképzés új szabályozása következtében: két szakon végzett, jól képzett pedagógusok fognak megjelenni a közoktatásban, ezáltal nagyobb nyelvi kínálat biztosítására lesz lehetőség. Amíg azonban ez nem valósul meg, a nyelvtanítás különböző fázisainak egymásra épülése érdekében korlátozott nyelvi kínálattal kell számolnunk.

 

A kormány nyelvoktatási stratégiáját a Nyelvtudásért Egyesület is kifogásolta. Bár a szervezet a kötelező latinoktatás tervére nem reagált, bírálta azt az érvelést, amely szerint a nyelveket „komplexitás” alapján lehet sorrendbe állítani, és érdemes általános iskolában egy „bonyolultabb” nyelv oktatásával kezdeni, hogy a diákok később könnyebben tanuljanak meg „egyszerűbb" nyelveket - hasonló érvek hangoztak el korábban a latintanítás mellett is. „Kivitelezhetetlennek, "pedagógiai nonszensznek" nevezték a tervezetet, többek között azért, mert szerintük az iskoláknak nem áll rendelkezésükre az az apparátus, amelyre a nyelvoktatás átalakításához szükség lenne.

Kötelezővé tennék a latin nyelv oktatását

 

 

 

Ossza meg!

Vissza: Hírek
címkék:

Legfrissebb hírek

2022-12-21

Felnőttképzőket érintő fontos változások!

Learning
2022.12.20-val változott a felnőttképzési törvény   Az Országgyűlés 2022. december 7-én elfogadta és a Magyar Közlöny 2022. évi 209. számában 2022. december 19-én...
2019-05-10

Hol lehet pénzt keresni a nyáron a diákoknak?

Hol lehet a diákoknak pénzt keresni a nyáron?
Elmúlt a tanév utolsó hete is: a diákmunkára jelentkezők száma megnövekedett, de ha valaki most nem talál munkát, érdemes lehet a nyár 2. felében újra próbálkozni. Szórólapozással...

Legnépszerűbb tanfolyamaink

Kiemelt tanfolyamaink

Hírlevél feliratkozás